Tehetség Kutató Klub

  • Publikálva: 20 February 2015
  • Írta: webmaster

TEéRTed Klubunk 2013. október 18-án alakult meg. Tagja minden Kandós diák, aki érdeklődő, kíváncsi és aktívan részt vesz a TEéRTed műhely által szervezett külső és belső programokon.

A Klub létrejöttének céljai:

  • naprakész kapcsolattartás tehetséges tanulóinkkal, a mentoráló pedagógusokkal,
  • interaktív előadások tartása, alkalmanként vendég, illetve diákmentorok bevonásával érdeklődő tanulóink számára,
  • belső tehetségnapok szervezése,
  • a tanulók számára „tanulmányutak” szervezése kulturális, illetve érdeklődési körüknek, tehetségterületüknek megfelelő rendezvényekre, más tehetségpontok tehetségnapjára,
  • a tanulók tájékoztatása a folyamatban lévő – rájuk is vonatkozó – pályázati lehetőségekről, versenyekről,
  • a tanulók érdeklődési körüknek megfelelően alkothatnak csoportot, s így a kisebbek náluk idősebb gyerekek társaságában gazdagíthatják személyiségüket a beszélgetések, a közös játékok, tevékenységek végzése közben; a nagyobbak pedig fejleszthetik szociális kompetenciájukat, empátiájukat is.

Havonta tartjuk, illetve szervezzük klubunk rendezvényeit.

Eddigi legsikeresebb programjaink, témáink:

  • kísérleti délutánok az ELTE-n
  • fizikai kísérletek délutánja
  • az űrkutatás
  • vegyszermentes kozmetikumok készítése
  • a víz története
  • sakk-nap
  • logikai és táblás játékok délutánja
  • fórum régi Kandósokkal
  • egy este a csillagvizsgálóban
  •  

A TEéRTed műhely pedagógus tagjai:

Tenke Zsuzsanna (matematika)

Szepesiné Kőnig Zsuzsanna (informatika)

Papp Zsuzsanna (alsó tagozatos tanító)

Pádár Erika (alsó tagozatos tanító)

Körtvélyes Istvánné (történelem)

Kiss Éva Mária (dráma, személyiségfejlesztés)

Dobrocsiné Derényi Ildikó (angol; nyomon követés)