Kemence avatás

  • Publikálva: 27 June 2017
  • Írta: nemja

Ence, Bence, kis kemence,

Kis medence a Velence,

Ne búsuljunk semmit, Vince,

Tele van az icce, pince.

A hagyományos szeptemberi Kandó Kondér programja ebben az évben, szeptember 16-án új helyszínnel bővül. Amikor múlt évben megfogalmazódott a gondolat, de jó lenne, ha a kemence nemcsak versben lenne ismerős a gyermekek számára, hanem a valóságban is, élet közelből, akkor gyorsan jött a válasz is a Szülői Munkaközösség részéről: A Farsangi bál bevételének egy részéből talán megépíthető a könyvtár udvarában egy szabadtéri kemence.  Ehhez most már mondhatjuk, hogy több, anonim partner is bekapcsolódott a projektbe és mára készen áll a Kemencénk.

Készülhetnek a hamuba sült pogácsák, kenyér lángosok, kemencés ételek és nemcsak a Kandó Kondér napján! Élvezzék, érezzék meg az osztályok a közös sütegetés összekovácsoló élményét. Vigyázat! Ahhoz, hogy sokáig használhassuk kemencénket, egy kis jártasságot kell szereznünk a felfűtésben. A kemence fűtése, használata éppen olyan előkészületeket kíván meg, mint egy kerti grill parti. Itt nem állnak rendelkezésre gombok, mint a benti sütőnél.

A felfűtési folyamat a kemence begyújtásával kezdődik.  A kemence közepébe fából kisebb máglyát rakunk. A legjobb tüzelőanyagnak a száraz, alacsony viasztartalmú, lombos fa bizonyul. Azonban fontos, hogy a fa ne legyen előkezelt, azaz festett, vagy lakozott.

A felfűtés idejét elsősorban az határozza meg, hogy mekkora a kemence, de az sem elhanyagolandó, hogy milyen ételt szeretnénk elkészíteni benne. Egy normál méretű búbos kemencében való kenyérsütés előtt a befűtés igénybe vehet 2,5-3 órát is. Egy kenyérlángos vagy ízletes hal megsütése előtt persze nem kell ennyi ideig bíbelődni a begyújtással, hiszen ezen ételek hamarabb, kisebb hőfokon sülnek meg. A hőfok ellenőrzésére számos módszer létezik.

A szénvonó lapát segítségével szét kell tolni a parazsat, a hamut ki kell húzni – így egy kisebb tiszta felület jön létre a kemence alján – majd egy kis lisztet kell szórni erre a területre. Ha a liszt megfeketedik, azt jelenti, hogy túlfűtöttük a kemencét, és szellőztetéssel mérsékelni kell a hőmérsékletét. Amennyiben a liszt sárga lesz, akkor bizony nem fűtöttük fel eléggé a kemencét. Ilyenkor a félreigazított parazsat vissza kell tolni a kemence közepére, és apró ágak segítségével újra kell szítani a tüzet. Akkor nevezhetjük megfelelőnek a hőmérsékletet, ha a behintett liszt bebarnul. Ekkor a parázs nagy részét ki lehet szedni a kemencéből egy keveset mindenképpen meg kell hagyni. A maradék parazsat ki kell tolni a kemence falaihoz, de nem szaba rányomni! A hamut egy vízbe áztatott cirokseprű segítségével könnyedén el lehet távolítani, de soha ne használjunk műanyag seprűt, hiszen az a hő hatására azonnal megolvad!

Ha a kemence alját megtisztítottuk, belehelyezhetjük az elkészíteni kívánt ételt. Előfordulhat, hogy az első pár alkalommal a kemencében sült étel odakozmál, de ez semmiképpen se vegye el a kedvét senkinek, hiszen a kemence használatot, és a benne való ételelkészítést ki kell tapasztalni.

Szép kemencés napokat kívánunk, várjuk a fotókat, beszámolókat!

Juhászné Bérces Anikó

Kemencében

Kemencében tűz,
Hideget elűz.
Meleget lehel,
Így kergeti el.

Hogyha melléülsz,
Te megmenekülsz,
Nem árthat a tél,
Fújhat jeges szél.

Tűzifa ropog,
Láng libeg, lobog,
Vitustáncot jár,
Hajlik szaporán.

Életről mesél,
Sül a friss kenyér,
Búzaszem adta,
Áldás van rajta.

 

/Forrás: Sokszinuvidek - Amit a kemencéről tudni kell /